Holokauszt

A holokauszt (görög: ολοκαυστον, holokauszton) szó jelentése „teljesen elégő áldozat”. Ebben az értelemben először a történész Xenophón használta, majd megjelent a héber Biblia görög nyelvű fordításában, a Septuagintában is. Szent Jeromos latin bibliafordítása holocaustum formában terjesztette el az angolszász nyelvterületen. A német és annak hatása alatt levő nyelvterületeken (ide tartozik hagyományosan a magyar is) nem volt használatos a kifejezés, mivel Luther Márton a Brandopfer (égőáldozat) kifejezéssel fordította.

A holokausztban érintett népek kezdetben a saját nyelvükön nevezték el: a zsidók „soá”-nak (a השואה – hásoá héber szó jelentése „csapás”), a cigányok Porajmos-nak (elemésztés) hívták.

Ezzel magyarázható, hogy az európai zsidóság elleni népirtásra először angol nyelvterületen használták a kifejezést 1942 decemberében a News Chronicle című napilapban, Hitler a zsidóság megsemmisítésére vonatkozó terveivel kapcsolatban: „...the Jewish peoples are to be exterminated”. 1945-től zsidó holokausztként „foglalt” politikai és történelmi szövegösszefüggésekben ez a kifejezés – de csak az angolszász nyelvterületen. 1972-től terjedt el a széles nyilvánosságban Frederick Forsyth regénye, Az ODESSA-ügyirat nyomán. Később más népirtásokra (például a ruandaira vagy az örményre) is használni kezdték.

A holokauszt legnagyobb áldozatát az európai zsidók szenvedték a nemzetiszocialista Németország, illetve a vele szövetséges és az általa megszállt országok területén a II. világháborút közvetlenül megelőzően és annak éveiben. Az áldozatok számáról csak becslések léteznek, ezek általában 3-6 millió közé teszik a veszteséget. Közel félmillió magyar zsidó került Auschwitzba. Akiket nem öltek meg azonnal a gázkamrákban, azok munkatáborokba – mint Auschwitz-Birkenau – kerültek. De a munkatáborokba csak azok kerültek, akiket munkára alkalmasnak találtak. Akiket nem, azokat egyből elgázosították. Az Auschwitz melletti erdős területen levetkőztették őket, és azt mondták nekik: zuhanyozni mennek. Amikor a gáz az utolsó emberrel is végzett, a Sonderkommando tagjai a holttesteket vagy tömegsírokba vagy a krematóriumba vitték.

A német nemzetiszocialista ideológia hatalomra kerülése, 1933 óta nyíltan a fajelmélet alapján állt és ennek keretében az "árja" faj legfőbb ellenfelének a Németországban és számos országban diaszpórában élő zsidókat tekintette. Az antiszemitizmus valamennyi hagyományos eszközén (rémhírek terjesztése, gettók felállítása, a zsidók jogi és emberi diszkriminációja, gazdasági szerepük teljes megszüntetése) mellett iparszerű és tervszerű megsemmisítésükre törekedett.

A nemzetiszocialista cinizmus ezt a "zsidókérdés végső megoldásának" (németül: Endlösung der Judenfrage) nevezte. A nemzetiszocializmus antikommunista jellegének a holokauszt kiterveléséhez és végrehajtásához nincs köz 1942 januárjában tartották Berlin mellett az ún. wannseei konferenciát, ahol eldöntötték a "végső megoldást", melyről addig semmiféle külön határozat nem volt bár a megszállt lengyel és szovjet területeken az első naptól fogva enélkül is tömeggyilkosságokat hajtottak végre. A wannseei konferencia résztvevője volt Adolf Eichmann, aki később a magyarországi holokauszt megszervezője lett.

Magyarországon a zsidók deportálása az Adolf Eichmann által vezetett Judenkommando irányításával és a magyar közigazgatás és csendőrség aktív támogatásával történt meg.

Lengyelország 1939-es megszállása után a zsidók és a lengyelek deportálása mellett napirendre került a romák áttelepítése is egy "zsidó rezervátumba". A bűnügyi rendőrség vezetője kérte a zsidók deportálásáért felelős Adolf Eichmannt, hogy a zsidó vonatokhoz csatoljanak "3-4 vagon cigányt". Eichmann egyetértett, de terv a helyi német hatóságok ellenállásán megbukott, így 1940-ben 30 ezer helyett csak 2800 roma került Lublinba. 1941 őszén Hitler elrendelte a Birodalom "megtisztítását" a zsidóktól. Az akció keretében 5 ezer osztrák cigányt vittek a łódźi gettóba. A gettó zsidó vezetője, Chaim Rumkowski rasszista érvekkel indokolta a németeknek, hogy a zsidók miért nem élhetnek együtt a cigányokkal, akik bármire képesek. "Először rabolnak, aztán gyújtogatnak, hamarosan minden lángokban áll majd, gyárak, raktárak." Kérésére a nemzetiszocialisták a gettóban egy zárt területre telepítették a romákat, akik hamarosan százával haltak meg tífuszban. Az éhség, a járvány és a lakáshiány miatt egyre romló körülményeket a német hatóságok a szokásos módon "orvosolták": a łódźi gettóból 1942 februárjában éppen úgy a chelmnói haláltáborba deportálták, és ott gázteherautóban kivégezték a romákat, mint a zsidó gettó lakóit. 1941 nyarán a keleti lengyel és szovjet területeken megkezdődött a zsidók megsemmisítése. Az SS és a rendőrség speciális egységei, az Einsatzgruppék zsidók százezrei mellett több ezer "aszociális" cigányt lőttek agyon. A Baltikumban működő egyik speciális egység jelentése szerint 1942. február 1-jéig összesen 138.272 embert öltek meg. A 136.421 zsidó, 1064 kommunista, 56 partizán, 653 szellemi fogyatékos, 44 lengyel, 28 orosz hadifogoly és 1 örmény mellett az alakulat 5 cigányt is kivégzett. Az Einsatzgruppe B egyik, Szmolenszk térségében tevékenykedő egysége 1942 márciusában 1585 zsidót, 27 kommunistát és 45 cigányt, egy másik alakulat ugyanebben az időszakban 1551 zsidót, 5 orosz bűnözőt, 20 kommunistát és 33 cigányt "részesített különleges kezelésben". 1941 októberében a keleti front középső szakaszán egy, az Einsatzgruppe C-hez tartozó őrjárat 32 fős cigánykaravánt tartóztatott fel az úton. A szekerek átkutatása közben állítólag német katonai felszerelést találtak, és "mivel ez a banda nem rendelkezett személyi okmányokkal és nem tudták megmagyarázni a (német katonai) holmik eredetét, ki lettek végezve". A déli szovjet területeken gyilkoló Einstazgruppe D 1942 áprilisáig összesen 91 678 embert ölt meg, köztük a márciusban kivégzett "261 fő aszociális elemet, beleértve a cigányokat is". Ugyanennek az alakulatnak egy korábbi jelentésében a meggyilkoltak között található "810 fő aszociális elem, cigány, elmebeteg, és szabotőr". 1942 januárjában szintén az Einsatzgruppe D jelentette, hogy Szimferopolban megöltek 824 cigányt, illetve, hogy a városban "a cigánykérdés megoldást nyert".

A nemzetiszocialisták a megszállt európai országokban eltérő módon és mértékben üldözték a helyi romákat. Hollandiában, Görögországban és Franciaországban nemigen törődtek velük. A kollaboráns francia hatóságok 30 ezer cigányt internáltak, míg a németek Belgiumból majdnem 400 belga, holland, német és norvég állampolgárságú cigányt deportáltak Auschwitzba, akik közül csak 12-en élték meg a felszabadulást. Aki eladta ekhós szekerét, mentesült. 1943 őszén Olaszországból a nemzetiszocialisták néhány tucatnyi olasz vándorcigányt hurcoltak keletre.

Szerbiában a megszálló német katonai hatóságok másfél év alatt helyben "oldották meg a zsidó- és a cigánykérdést". A zsidókkal együtt mintegy 12 ezer cigányt lőtték agyon, vagy gázosítottak el teherautókban. 1942 augusztusában büszkén jelentették Berlinnek: Szerbiában "a zsidó- és a cigánykérdés megoldást nyert". Lengyelországban 13 ezer vándorcigányt öltek meg, a letelepedett romákat a zsidó gettókba küldték, a varsóiba 1942 tavaszától bolgár és magyar állampolgárságúak is érkeztek. Őket a varsói zsidókkal együtt Treblinkában gázosították el.

A nemzetiszocialista Németországgal szövetséges államokban eltérően alakult a romák sorsa. A horvát usztasák 20-28 ezer romát gyilkoltak meg. A román hatóságok egyes források szerint 30-40 ezer cigányt mészároltak le. Más adatok alapján úgy tűnik, hogy 26 ezer cigányt deportáltak koncentrációs táborokba, akik közül 6-8 ezer embert megöltek, míg további 3 ezren az éhség és a betegségek áldozatai lettek. Szlovákiából nem deportálták a helyi cigány lakosságot, de általában a települések szélére kellett költözniük. Néhány száz vándorcigányt kényszermunkára vittek. SS-egységek százakat végeztek ki, de mintegy 30 ezren túlélték a háborút. A holokauszt során a különböző becslések szerint a kétmilliós európai cigányság 10-30%-át gyilkolták meg.

Az eltérő szexualitást mutatókat is elvitték, mert – a nemzetiszocializmus szerint – szennyezték az emberi fajt. Ez olyan megkülönböztetés volt, mely hasonlított a származásira. Elítélték, és büntetendő cselekedet volt homoszexuálisnak lenni. Megemlítendő, hogy Hitler kifejezetten utálta a homoszexuálisokat.

1939-től Németországban több százezer testi vagy szellemi fogyatékossággal élő embert öltek meg szisztematikusan, az ezen emberek összegyűjtésére szakosodott speciális "kórházakban". Később a családok kötelesek voltak értelmi fogyatékos vagy testi fogyatékossággal élő hozzátartozóikat ilyen kórházakba helyezni. A nemzetiszocialista eszme szerint felsőbbrendű és fajtiszta, vagyis árja emberről szóló nézete alapján nem voltak kívánatosak a "tökéletlen" emberek. Főleg méreggel végeztek velük, a hozzátartozókkal pedig azt közölték, hogy betegség miatt haltak meg. Több mint 400 000 személyt sterilizáltak, öltek meg, vagy végeztek rajtuk genetikai kísérleteket akaratuk ellenére, válogatás nélkül. A gáz általi kivégzés elméletét fogyatékossággal élő személyek kivégzésére fejlesztették ki, később alkalmazták a haláltáborokban.